Gyerekszállítás a köbön
Felemelő érzés látni, hogy ennyien teherbicikliztek, remélhetőleg még többen leszünk a jövőben! Reméljük nem unjátok még a témát, ebben az interjúban ugyanis ismét nagyrészt a gyerekszállításról lesz szó 🙂
Felemelő érzés látni, hogy ennyien teherbicikliztek, remélhetőleg még többen leszünk a jövőben! Reméljük nem unjátok még a témát, ebben az interjúban ugyanis ismét nagyrészt a gyerekszállításról lesz szó 🙂
Európában széles körben elterjedt vélemény, hogy Amsterdam mellett Koppenhága, a maga 1,2 milliós lakosságával a teherbiciklik Mekkája, ahol 40 000 teherbringa rója nap, mint nap az utakat. Más nagyvárosok azonban jóval…
Ebben a megszokottnál kissé rövidebb, de annál tartalmasabb interjúban újabb érveket olvashattok a cargoval való közlekedés praktikussága mellett.
Legújabb interjúnkban ismét egy elsősorban gyerekszállításra használt teherbiciklivel és használójával, Dormán Emesével ismerkedhettek meg. Bevezető helyett álljanak itt az ő szavai: „A benzinre költött pénzt inkább költsd gyermekedre, a dugóban elfecsérelt időt pedig inkább töltsd vele!”
Hegyi Zoli beavatott minket bicós utánfutós kalandjaiba a vele készült interjú során, melyből kiderül, hogy milyen biciklit használ az utánfutóhoz, miért választotta ezt a szállítási módot a cargozás helyett, valamint szó esik Budapest biciklis infrastruktúrájának helyzetéről és ennek hiányosságairól is.
A legújabb interjúnkból ismét egy másik lehetséges felhasználási formáját ismerhetitek meg a teherbicikliknek. Gitta legfőképp a gyerkőcei miatt tért át kétkerekűről triciklire, nagyjából 6 éve szállítja a két lurkót kényelmes, biztonságos és minden szempontból fenntartható módon. (tovább…)
Ha teherbiciklis alkoholszállítás Budapesten, akkor Furmányos Futár. A mai interjúban a projekt kitalálóját és egyben elkötelezett teherbiciklist, Kiss Zolit és az ő kalandjait, sztoriját ismerhetitek meg. (tovább…)
Teherbiciklis sütiszállítás Budapesten? Természetesen ez is lehetséges, elég csak végigolvasni a Dynamo Bike&Bake-es Beával készült interjúnkat.
(tovább…)
Adrián a hazai low-tech mozgalom egyik leglelkesebb résztvevője; többek között alternatív városi közlekedési eszközökkel, teherbiciklikkel és low-tech gépek építésével foglalkozik. A vele készült interjúból kiderül, miért is szeretett bele a teherbiciklik világába, és milyen előnyei vannak ennek a közlekedési formának. (tovább…)
Flóra a Kantaa biciklis és teherbiciklis futárszolgálat futára, diszpécsere és egyik fő mozgatórugója. Egy korsó sör mellett beszélgettünk vele pozitív és negatív teherbiciklis élményekről, motivációkról és a Kantaa-ról. Jó olvasgatást! (tovább…)