E két szervezet együttműködése a fenntartható közösségi átalakulás, a vidék és a város szorosabb összekapcsolása érdekében jött létre, hogy választ adjunk napjaink társadalmi, környezetvédelmi és gazdasági kihívásaira.
A Cargonomia egy nyitott közösségi műhely, amely a fenntartható logisztikai megoldásokat és az egészséges élelmiszerek elterjesztését segíti Budapesten, míg a Nyitott Kertek Alapítvány a fenntartható mezőgazdálkodás és a rövidebb, átláthatóbb élelmiszerláncok megismertetését tűzte ki céljául.
2020-ban aktivitásunk fókusza a bio kertészettel kapcsolatos tudás és gyakorlatok népszerűsítése, illetve a biciklik használatával és javításával járó kompetenciák növelése az iskolákban, városi kertekben és közösségi terekben lefolytatott műhelyeken keresztül úgy a városban, mint vidéken. Továbbra is azon dolgozunk együtt, hogy tökéletesítsük a teherbringa–és bicikli utánfutó–megosztó rendszerünket, és további agrárklíma projekteket indítsunk Budapesten.
Városi tevékenységeink mellett számos nyílt oktatási esemény szervezésében veszünk részt a Zsámboki Biokertben, valamint továbbra is fenntartjuk a közösségi tüzelőanyag és agrárerdészet projektünk (a PAD – Környezeti Igazságosságért Alapítvánnyal kollaborációban), mely program keretében több, mint 800 fa került telepítésre a biokertben 2019 őszén.
Támogatásotok az alábbi tevékenységek fenntartásához járulnak hozzá:
- a bioélelmiszerek termelése és ezek teherkerékpárral történő kiszállítása
- ismeretterjesztő és oktatási célú események lebonyolítása a jól-lét és fenntarthatóság, low-tech és nemnövekedés, reciprocitáson alapuló gazdasági modellek és őkofeminizmus témákban
- gyakorlati, csináld-magad műhelyek szervezése közösségi terünkben
- a bicikli és teherbringa sokszínű használatának népszerűsítése a városi környezetben
- tehebringa és bicikli utánfutó megosztó rendszer fejlesztése (Köz-Teherbinga)
- az ökológiai gazdálkodásban és önszerveződő fenntarthatósági mozgalmakban szerzett gyakorlati tapasztalatra vágyó diák gyakornokok rendszeres fogadása
- városi Agrárerdészet kutatás és népszerűsítés