A teherbiciklikre, azaz cargobringákra való igény egyidős a kerékpáros kultúra kialakulásával. Ezek az eszközök az előző évszázad legelejétől kezdődően állandóan jelen voltak a városokban, mint nagyobb tömegű tárgyak egyszerű mozgatására alkalmas szerkezetek. Az évtizedek óta lezárt, történelmi jelentőségű városrészekben (Amszterdamban, Hollandiában vagy Anglia nagyobb városaiban) a teherbiciklik régóta természetes választást jelentenek a hétköznapi áruszállításban.

Az antiktól a napjainkig

A maira hasonlító, lánchajtásos, „biztonsági” kerékpárok feltalálását hatalmas siker övezte 1885-ben. Röviddel ezt követően egyből felismerték az emberek, hogy a kerékpárok áru és csomagszállításra is rendkívül alkalmasak. Autók ugyebár ekkor még nem voltak, csak gőzzel és hagyományos lóerővel hajtott négykerekűek léteztek, de ezek sem voltak könnyen elérhetőek. A következő évtizedekben sokat fejlesztettek a teherbringák kialakításán, hogy aztán 1940 környékére elnyerjék máig megmaradt formájukat.

A teherkerékpárok fő funkciói és alaptípusai nagyon hasonlítanak a hagyományos kerékpárokéra. Az alapkoncepció szerint két, egymás mögött elhelyezkedő kerék után foglal helyet a biciklista, a kormányzás kizárólag az első kerékre hat, a meghajtást adó erőt pedig lánc viszi át a pedáloktól a hátsókerékhez. Az idők során ugyan sokat fejlesztettek és változtattak különböző alkatrészeken és technológiákon, de ezek a régen kitalált alapgeometriák változatlanok maradtak.

A legegyszerűbb, teherszállításra is alkalmas kerékpárok – megtartva a hagyományos kerékpárformát – egy-egy nagyobb csomagtartóval voltak felszerelve, ami elől vagy hátul helyezkedett el. Az első csomagtartóval felszerelt, gyors manőverezést lehetővé tevő short-john (Kis Jani) típusú teherbicikliket a múlt század elején a dánok fejlesztették csúcsra. Az ezekkel végzett futárszolgáltatást a két háború között sem szüneteltették, mert a háború által okozott infrastrukturális hiányok betömésére ideális eszköznek bizonyultak a speciális kétkerekűek. A lakosság is tömegesen használta ezeket városi célokra. A város megbízásából a párizsi önkormányzat alkalmazottai már a 20-as évek legelején szedtek szemetet, vagy kézbesítettek postát, táviratokat.

1930 körülre aztán megjelentek Koppenhágában az első, szintén két kerékkel rendelkező, de már meghosszabbított teherszállító biciklik. Ezekkel már némi ügyességet igényelt a manőverezés és elég látványosak voltak, így a köznyelvben long-john (Nagy Jani) névvel maradtak fent. Ezeknek a bringáknak a 40-es évektől kezdődően, mind a mai napig folyik a sorozatgyártása, emiatt külön weboldal foglalkozik az adott bringa beazonosításával. A mára elterjedt legtöbb teherbringa (Bakfiets, Bullitt, Cetma, Douze, Urban Arrow) ezzel a konstrukcióval készült. A kerékpáros teherszállítás fejlődése nem állt meg itt. Az igény hamarosan kiterjedt kutyákra, gyerekekre és asszonyokra is, így a motoros oldalkocsikkal egy időben megszülettek a kerékpáros oldalkocsik.

Nem szabad elmenni a háromkerekű teherbringák mellett sem, amelyekre elsőként főleg az angol ipar esküdött. A brit postahivatal már 1881-ben használni kezdte ezt a járműformát, majd innen hamarosan átvette több kereskedő is. A helyi áruszállítók a tricikliken hamarosan elkezdtek kenyeret, tejet és húst is szállítani. Innen származik a hentesbringa elnevezés. Az Európa-szerte leghíresebb háromkerekűek, a Christiania Bike-ok, melyek nevüket a koppenhága területén található egykori hadiipari létesítményről, a mára Európa legnagyobb hippitanyájává lett Christianiáról kapták. A kicsi, zömök, de praktikus teherbringán az elől elhelyezett doboz egyben segíti a kormányzást is. Ezt fordítja jobbra-balra a kerékpáros, miközben lábaival a hátsó kereket hajtja. A Christiania-bike mára a Bullitt mellett az egyik legelterjedtebb modernkori dán teherbicikli. Holland testvérét, a háromkerekű Babboe-t itthon is forgalmazzák.

Bár kompakt háromkerekűeket gyártó, apró manufaktúra máig megtalálható Christiániában, egy ideje csak az összeszereléssel foglalkoznak A gyártást a modern kor kihívásainak megfelelően Kínába költöztették.

A dán iskola

A dánok nem csak a fejlesztésben és a gyártásban voltak sikeresek, hanem nagyon sokat tettek a teherbringák használatával kapcsolatos kultúra elterjesztéséért is. A 100 éve készült képeken szinte kizárólag jól öltözött urakat, egyenruhás futárokat, zakót hordó hétköznapi tekerőket mutatnak, de különböző utcai versenyeken is a rövid ujjú ing hordása volt a divat. Koppenhágában egészen a mai napig minden évben megrendezik a Svajerlob teherbiciklis versenyt saját maguk és a közönség szórakoztatására. A nagy hagyománnyal rendelkező gála jellegű megmérettetés mindenki számára nyitott, nemzetközi közegben zajlik, erejüket ilyenkor egyaránt összemérik a versenyzők és a gyártók.

Svajerlob teherbiciklis verseny, Koppenhága, 1951. http://t.co/b2XdDcDzvB pic.twitter.com/D0JXOCtEUB

— MCA (@copenhagenize) 2014. január 18.

Svajerlob teherbiciklis verseny – Koppenhága, 1951

Talán a fenti kultúrális beágyazódás következménye, de az is lehet, hogy csupán a praktikusságának köszönhető, hogy mára a koppenhágaiak 40 százalékának van csak autója, miközben Dánia a világ egyik leggazdagabb és legfejlettebb országa. Egy kutatás szerint a helyi lakosok 58%-a azért közlekedik naponta kerékpárral, mert az gyors és hatékony. A helyi IKEA-ban vásárlók 20%-a eleve biciklivel vagy tömegközlekedéssel érkezik. Emiatt az áruház ingyen kölcsönözhető kerékpáros utánfutókat és teherbicikliket kezdett el biztosítani, amikkel a vevők egyszerűen hazaszállíthatják a beszerzett dolgokat.

Erős Levente, Cargonomia

Köszönet Roskó Gábornak.
Képek: Mikael Colville-Andersen, Copenhagenize