Update!
Ég veled Dembinszky
A Cargonomia új otthont keres!
A Cargonomia története 5 évvel ezelőtt kezdődött, amikor egy baráti társaság néhány partnerrel összefogva megalapította a kezdeményezést. A kezdeti, legendássá vált helyszínről, a Szalonból cuccainkat bringával költöztettük a Dembinszky utca 32. alatt található új főhadiszállásunkra, melyre a KÉK Lakatlan projektjének segítségével leltünk rá. Ebben az időszakban vettük használatba a Cyclonomia kollektív közös műhelyében épített teherbringákat és utánfutókat is. Egyik első projektünkként szomszédunk, az újonnan alapított Házikó helyben termelt alapanyagokból készült fogásait segítettünk házhozszállítani, kiegészítve a Pipacs Pékség mennyei biokenyereivel.
Emlékezetes nyitópartinkon zenével, művészi performansszal és helyben termelt javakkal szórakoztattuk vendégeinket. Azóta számtalan felejthetetlen kalandon, szerelmi történeten, beszélgetésen és pozitív kimenetelű drámán keresztül vezetett utunk; az 5. Nemzetközi Nemnövekedési Konferencia Budapest, a Varronomia, a Repair Café eseménysorozata, a nemnövekedés témájában megrendezett műhelymunkák, az összes nem hivatalos buli és közös grillezés az udvarban mind-mind örök élményekként fognak megmaradni.
Időközben a Kantaa biciklis futár partnerünkből Aranykerék Futárszolgálat lett, elkezdtünk gyakornokokat fogadni, beindítottuk a Közteherbringa közösségi teherbicikli megosztó rendszert, a Honest Toil minőségi olívaolajai is felkerültek az általunk kínált javak listájára a Zsámboki Biokert friss, helyben termelt biozöldségei mellé. Új projektek jöttek létre, mint a Nagy Lépés Futárszolgálat, a Zuglói Klímaerdő, vagy a Sas-hegyen található permakultúrás kertünk. A Cyclonomia műhelye a Bertalan Lajos utcába költözött, valamint korábbi partnereink létrehozták a zuglói AZTA! Közösségi Kézműves és Barkácsműhelyt.
Kerékpárosok ezrei, újságírók, diákok, kutatók és átutazóban lévő világjárók százai voltak rendszeres vendégeink az idők során, sokan dokumentálták is projektjeinket írásos vagy mozgóképes formában.
A világjárvány kezdetén a Gólya és a Szatyor közösségével karöltve részt vettünk egy új kooperáció kiépítésében, melynek célja a budapesti lakosok segítése.
Lehetetlen lenne felsorolni a sok tartalmas kezdeményezést, partnerséget, kollaborációt és baráti kapcsolatot részletesen, így előre is elnézést kérünk azoktól, akiket kihagytunk!
Bár történetünk itt semmiképpen sem ér véget, szomorúan ugyan, de magunk mögött kell hagynunk a Cargonomiának eddig otthont adó közösségi teret. November 9-től azonban egy új kaland veszi kezdetét valahol máshol, még több kreativitással, lelkesedéssel, konvivialitással és együttműködéssel!
Most arra kérünk titeket, hogy maradjatok velünk és segítsetek megtalálni új otthonunkat:
-
Az ideális új főhadiszállást valahol a központi kerületekben képzeltük el, földszintes, lehetőleg udvarral rendelkező helyen, de az is elég, ha van tér a szállítmányok átvételére és a teherbiciklik tárolására.
-
Az átmeneti időszakra, amíg megtaláljuk új otthonunk, tárolási lehetőséget keresünk a teherbicikliknek és a berendezési tárgyaknak, bútoroknak.
-
Végezetül, az újrakezdéshez mindenféle támogatást szívesen fogadunk, hálásak vagyunk, bármiféle hozzájárulásról is legyen szó!
A Cargonomia csapata és partnere